Címlap Archívum

Föld Napja az alsó tagozatosoknál

Már nem is tudom, hányadik programot szervezzük Zsirán a Föld napjával kapcsolatban. Általában úgy rendezzük, hogy a gyerekek „testközelből” tapasztalják meg bolygónknak legalább azt a kis szeletét, amelyen élnek, amelynek a felszínét tapodják, amelynek a levegőjét szívják, amelynek a vizét isszák, amelynek a növényeiben, állataiban gyönyörködnek.
Idén sem történt másként: az alsó tagozatos tanulóinkkal elgyalogoltunk az undi Gáj-tóhoz. Kissé „borúsan” indult a nap, útközben néhány égi csepp is hullt reánk, végül a napocskánk győzött. A faluból kiérve ráfordultunk a Sopronhorpácsra vezető gazdasági útra, majd egy földúton érkeztünk be Und határába.
Túránk során több feladattal kellett a gyerekeknek megbirkózniuk.

Először Andi néni „bújt bele” különféle állatok bőrébe: az ő nevükben beszélt, mondott el rájuk jellemző tulajdonságokat. Meg kell dicsérnünk a jól válaszolókat, álljon itt a nevük:
1. osztály: Oláh Márk, Turbók Flórián,
2. osztály: Szalai Kristóf, Asztalos Zea,
3. osztály: Tóth-Kőrösi Kadosa, Solnár Kata,
4. osztály: Bary Félix, Plenár Milán.
Az undi kutyaiskolában a kutya betanításával ismerkedtek a gyerekek, majd postagalambokat is eregethettek. Néhányan megtapasztalhatták, milyen, amikor egy kutya rájuk morog, belekap a „kezükbe”. Ezután magyar kutyafajták összevágott képeit kellett kirakniuk. A következő sorrend alakult ki:
1. helyezett: 3. osztály, nekik az erdélyi kopó jutott,
2. helyezett: 2. osztály, ők a mudit rakták ki és ismerték fel,
3. helyezett: 4. osztály, akik a komondor képét kapták,
4. helyezett: 1. osztály, ők pedig a kuvaszt ismerhették fel a kirakott darabokból.
Bea néni találós kérdéseket adott fel a gyerekeknek. Ezek állatokról vagy valamilyen természeti jelenségekről szóltak. Itt az eredmény így alakult:
20 pont: 3. osztály,
19 pont: 1. és 4. osztály,
18 pont: 2. osztály.
A Gáj-tónál Kati néni vezette, ismertetésével irányítgatta nebulóinkat a víz életközösségének világában. Ez már nem versenyszerűen történt, de mindenki érdeklődve vett benne részt.
Dicséret illeti alsós tanulóinkat, hogy „hősiesen” kiállták a gyalogpróbát, a tűző napot, az aszfaltút keménységét. Keveset kellett rájuk szólni mind közlekedési, mind magatartási vonatkozásban. Mindannyian kellemesen elfáradva és élményekkel gazdagon érkeztünk haza.

A kiránduláson készült képeket a galériában nézhetik meg.

Zsira, 2013. április 23.
Orbán György tanító